Estefelé a Honvéd utcán haladtam, amikor az Alkotmánynál pirosat kaptam. Be is gurultam a balra kanyarodó sávba, hogy utamat a bringasávon folytathassam. Hallottam, hogy mögöttem halkan és lassan gurul valaki. Gondoltam egy ótós éppen csorog a pirosra, de nem így történt...

Visszapörgetve az idő kerekét úgy egy perccel korábbanra, három sarokkal az Alkotmány előtt találkoztam egy villogó mentőautóval, ami lassan gurult. Éppen utcát kerestek a fiúk (segíteni nem tudtam, mert én belső iránytűvel közlekedek, egyszerűen nem vagyok képes utcaneveket megjegyezni, manapság meg sok értelme úgy sincs, úgyis megváltoznak :D ). Ígyhát én tovább haladtam a Honvédon abban a tudatban, hogy valahol otthagytam őket remélve, hogy megtalálták hova kellett menni.

Vissza is értünk a piroshoz, ahol semmi nyomát nem láttam a villogónak ezért is ugrottam egy kicsit...na jó, egy kicsit nagyobbat, amikor mögöttem benyomták a szirénát. Reflexből balra koordináltam a röppályám és közben köszönetet mondtam a lámpát beállítóknak, hogy sokat kell várni ennél a pirosnál, mert egy ideig elég erősen dobogott a szívem. Beszari vagyok, na. Lehet kiskoromban nem kellett volna annyi X-Aktákat nézni.