Már pár hónapja megvan az Airzoundom (direkt bringákra készített, autók dudáira hajazó kerékpáros kürt), de eddig kevés alkalmam lett volna használni (szerencsére) és amikor kellett is volna, mindig elfelejtettem, hogy van. Most nem.
A lesz@romabringást (angol rövidítése SMIDGAF - Sorry Mate I Didn't Give a F*ck) tökéletes kivitelezése megért egy jelzés értékű dudát. Kemény 5-tel ha gurulhatott miközben végig engem nézett, ahogy felbukkantam a troli mellet, simán volt ideje rápöccinteni a fékre, ehelyett inkább a gázt találta meg. Mert ugye bringásnak soha sincs elsőbbsége. S-o-h-a.
Ez a nap is eljött, egy évvel öregebb lett a blog és vele a sisakkamerás karrierem is. Első sisakamerás születésnapom alkalmából íme egy ajándék nektek. Szeretném megköszönni mindnyájatoknak, hogy engem néztek és olvastok!
A videó az elmúlt egy év felvételeiből készült az Andrássy út szerviz útján. Sajnos csak októbertől vannak felvételeim, a többi már áldozatául esett a shift+delete kombónak.
A sisakkamerázáshoz az inspirációt többek közt Errorka és Atomboy adta, akiknek ezért külön köszönettel tartozom. Köszi fiúk!
Tegnap megszökött a pelotonunktól Sipos János - mindenki Sipije - és haza is ért oda, ahol majd minden bringás végezni szeretné, ahol az utak szélesek és kátyúmentesek, macskakő nem létezik, csak a végtelenségig nyúló napraforgó mezők és az állandó hátszél.
Sipi megmutatta az országnak, hogy akár egy 5-6-7 órás bringaközvetítés is tud izgalmas lenni, még akkoris ha "hétfő van és mindössze hét fő van az út mellett". Az anekdotái a 'bringázás hőskoráról', amikor még ő maga is ifjú titánként tekert és kapta a gereblyét telibe, nem csak érdekesek, hanem természetesen kellőképpen kacagtatóak voltak.
Ma egy vicces posztot szerettem volna kitenni. Tudjátok mit? Sipi tiszteletére igenis vicces lesz ez a videó.
Sok hátszelet és leejtőt az örök bringásmezőkön, Sipi! Hiányozni fogsz a mezőnyből!
Aki szeretné megosztani kedvenc Sipi idézetét az tegye meg nyugodtan itt a kommentekben. Gyűjtsünk össze jó sokat, hogy ne vesszenek feledésbe ezek a sportkommentátori gyöngyszemek.
Két keréken szép az élet. De tényleg. Még akkoris, ha néha az ember találkozik pár sötét alakkal.
1. A taxis, akivel előtte több, mint egy percig vártunk a zöldre tehát nagyon is jól tudta, hogy mögötte vagyok. Én hülye úgy gondoltam, hogy majd beizmozza magát, ha elindul a sor, úgyhogy én szépen átsurranok mellette. Miért is gondoltam azt, hogy egy taxis türelmes lesz és nem gondol arra, hogy a bringasávon megelőzi az egész sort?
2. Megint alagút, de most ráadásul építkezés is folyik a végén így még kevesebb idő van tök feleslegesen, tök közelről előzni.
3. Épp 30-cal suhanok az új kerekeket és hajtást kapott bringámon, ami csak úgy repül, de úgy tűnik nem elég gyorsan, merthát a néni mögöttem sietett...parkolni.
Az én KRESZ-emben (igen van egy sajátom: 'Mein KRESZ', minden bringás KRESZnácinak kötelező olvasmány :D ) a BKV-nak mindig elsőbbsége van. Többen vannak rajta (általában), mint a bringámon és sokkal, de sokkal sürgősebb nekik leszállni, mint nekem.
Egy pár napja meg is leptem ezzel a 73-as troli sofőrjét, a vége vad integetés és egy óriási mosoly volt.
Pár hete ellátogattunk Kiskunhalasra és most lefárasztalak titeket a komplett sztorival. Aki bringázott már valaha is ebben a szépséges országban és esetleg volt olyan elvetemült, hogy mindezt egy vonat út közbeiktatásával tette annak nem lesz új a sztori eleje.
Tehát a rövid terv ez volt: szerda reggel le vonattal, családlátogatás, bringázás 'halason és környékén, kutyázás, bogarak elől menekülés, a vidéki csend és nyugi élvezése, sírás, hogy 'bezzeg Pesten nincs ennyi bogár', aztán csütörtök este vissza.
Természetesen a Magyar Álom (sic!) Vasutaknak köszönhetően még mielőtt nyeregbe ültünk már pofán is nyomott minket a magyar kerékpáros valóság. A menetrendben bringapiktós vonat ugyanis MÁV olvasatban jelentheti simán az első vagy hátsó vagon elejét illetve hátulját. Igen, azt a kis vékonyka folyosót, amin egy testesebb kaller már oldalazva, pocakot szigorúan behúzva, pingvin totyogásban surran el. Ide kellett nekünk bepaszírozni két bringát úgy, hogy (normálisan) lezárni azokat sehova se lehetett.
Abba nem is megyek bele, hogy a két teljesárú jegy plusz bringajegy mennyi is volt. Abba viszont már igen, hogy ez egy 2 és fél órás út. Igen, a MÁV szerint teljesen normális 2 és fél órán át blokkolni az elöl felszállni akarókat és két fizető utast arra kényszeríteni, hogy elsőosztályú pótot vegyenek (ez egy elsőosztályú vagon eleje), mert végül leültünk és minden megállónál egyikünk felállt és nézte ki száll fel vagy éppen száll le a bringáinkkal. Remek muri volt.
Természetesen a vonat késett, így 3 órával később mosolygósan szenvedhettük le a gépeket a méter széles peronon a vonathoz érkezők legnagyobb örömére.
A következő pofáncsapást a kerékpárral behajtani tilos táblák sora osztotta ki a magyar bringás valóságot már rezignáltan tudomásul vevő arcunkra. Barátom a bennszülött már rég tekert szülővárosában, így ő is meglepetten figyelte, hogy mit is jelent a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése egy olyan városban, ahol eszeveszettül sokan tekernek.
Ahol volt infra az többnyire életevszélyes volt és siralmas állapotok uralkodtak. A főút melletti 'bringaút' például minden keresztnél macisajtos volt a bringásoknak, akik igazán nem száguldottak, így simán el is lehetett őket engedni, amit szinte minden autós meg is tett, belátva a felfestések és táblák értelmetlenségét és elolvasztva a pici szivem a kedvességükkel.
Ahol viszont nem volt infra, és szerencsére ilyen hely elég sok akadt, ott mindenki bátran és vidáman tekert az úton. Igen, az úton. Az óriási átéléssel tekerő tökmagokon át a lassan tekerj, mert már csak így tudsz öregecskéken át mindenki teker, aki csak teheti és senki se választja a járdát. Jó persze csak két napot voltunk ott, de ennyi idő alatt láttam vagy 100 bringást, ha nem többet és még a forgalmasabb utak mellett se gondolta egyik bringás se úgy, hogy inkább a járdát választja. Ehhez hozzájárul az a tény is, hogy az autósok ügyesen vigyáznak a kerekesekre.
Végül kipróbáltuk magunkat egy kis túrázgatásban is. Kiskunhalas és Soltvadkert között van egy szépséges bringaút. Szép széles és remek a felülete, élmény rajta tekerni. Kivéve, amikor falvakba érve ez az egyetlen járda, ja és Soltvadkert előtt a vasúti átjáró után leszükül és bevisz a susnyásba, de aki szereti a dzsungel feelinget, annak ajánlom ezt a szakaszt.
A probléma csak azzal volt, hogy úgy 10 kilométer se telt bele mire rájöttem, hogy ez nem az én műfajom. Egyszerűen szét unom a fejem a bringán, úgyhogy le is fárasztottam a barátom egy rakás hülyeséggel unaloműzésképp. Született is egy nem túl konvencionális (túra)videó a kiskunhalasi kalandozásról. Figyelem! A videóban a nyugalom megzavarására alkalmas hülyeség, cukiság és én is szerepelek. Utóbbi miatt azt is megjegyezném, hogy a kamera kövérít.
Ja és végül bringavagonnal ellátott vonaton jöttünk haza, ahol a kaller és MÁV-os pajtija sörözgettek és cigiztek jóízűen. De legalább a kalauz rendes volt és segített a logisztikában. Konkrétan az ajtó annyira rozsdás volt, hogy neki kellett rendesen feszülni és teljes testtel nyitni miközben lábbal ellentartott. Bár a bringás nem egy puhány nép, azért egy-két karizomban kevésbé eleresztett egyénnek a leszállás erről a vagonról külön kaland lehet.
Kezdeném azzal, hogy én megértem, hogy sokan félnek az utakon. Alapszabály, hogy minél nagyobb a sebességkülönbség, tehát minél lassabb a bringás és nagyobb a sebességkorlát, annál többször történnek atrocitások. Nem kellemes, amikor az ember mellett centikre megy el egy autó/busz/kisteher 20-30-40 km/h vagy még nagyobb sebességkülönbséggel. Most nem megyek abba bele, hogy egy átlag gyalog 4 km/h-val halad, egy átlag járdázó pedig 20-szal, ami ugye 5x-ös különbség, nahde ez most mellékes. Ami fontosabb lenne, hogy minden járdázó megértse, hogy ha az a 4-5 bringás, aki a járdát választotta amíg én elhaladtam az úton tekert volna, akkor nem én vagyok az egyetlen 'akadály' és lehet a végén még hozzászoknának az erre autózók a bringások látványához az úton és jobban figyelnének.
Safety in numbers. Azaz minél többen tekerünk az úton, annál nagyobb biztonságban leszünk. Amíg viszont mindenki a járdára menekül az autósok győznek.
Kitavaszodott...Természetesen örülök annak, hogy egyre több a bringás, de azért illene megtanulni közlekedni is egyeseknek mielőtt kamikazepilótásdit kezdenek játszani a pesti utakon.
Az első úriember először majdnem engem csap el, majd a gyalogokat a zebrán.
A második videón egy általános probléma látható. Van egy, két, három, sok bringás, aki úgy érzi, hogy biciklin nem kell sorbanállni egy lámpánál. A 'legviccesebb', hogy nem hogy nem is haladt miután elém állt, de még le is kanyarodik úgy 100 méterrel később. Természetesen mindenféle indexelés nélkül...
A kategória győztese pedig ez az úriember, aki előszeretettel játszik transformeresdit. Mint az a videón is látszik teljesen feleslegesen. Sőt a második alkalommal majdnem a gyalogok bokája bánja a sietségét. De a korona akkor kerül végül a fejére, amikor telefonálás közepette a balra kanyarodó sávból átvág a jobbra-egyenesen sávba, az én sávomba, és egyre közelebb jön anélkül, hogy jelezné szándékát. Végül fékeznem kellett, mert nem tudtam rájönni, hogy járdára, szervízútra vagy bringagyalogra akar kanyarodni.
Minden pesti bringás tudja, hogy két infra van a belvárosban, amit minden áron kerülni kell: az Andrássy út és a Bajcsy.
Aki szereti a horrorfilmeket az megnézheti milyen is volt a Bajcsytól az Oktogonra tekerni régebben:
Nos, több éves sírásunk meghallgattatott és a BKK-nak köszönhetően egy hónap leforgása alatt véget ért a több éves rémálom az Andrássy úton. Voltak kisebb problémák, mint például a tény, hogy az építkezés során néha a bringás lámpák le voltak zacskózva ugyan, de a zacsik vékonyak voltak és el-el tünedeztek, vagy például este észrevehetetlenek voltak. Értelmük nem volt már, mivel kiépítésre kerültek a kanyarodó sávok így még veszélyt is jelentettek az autósoktól eltérő programukkal, ami miatt az egyenes és kanyarodó sávok között kellett (volna) várakozni.
De ennek is vége! A lámpák is lekerültek és végre élvezhetjük a vörösszőnyeget. Kicsit az ajtózónában van, kicsit mocskos, kicsit vékonyka, de a miénk!
